Hogyan játsszon Vita Mahjongot

A Vita Mahjong egyszemélyes kőjáték, nem pedig az azonos családba tartozó, négyszemélyes szerencsejáték. Ezt a formátumot mahjong solitaire, Shanghai vagy taipei néven is emlegetik. Egy ember játszik, nincsenek körök, nincsenek ellenfelek, és nincs tét.

Egy teljes tábla 144 követ hordoz, egymásra rakott rétegekben. A cél minden kő eltávolítása kettesével, a parti pedig akkor ér véget, amikor a tábla kiürül, vagy amikor sehol nem marad szabályos pár.

A négyszemélyes mahjongból szinte semmi nem öröklődik át. Nincsenek kezek, nincs eldobás, nincs fal, ahonnan húzni lehetne, és nincs pontozás egyes kombinációkra. A két játék a kövek rajzolatán osztozik és nagyon kevés máson — ezért is tartják nyilván külön a solitaire formátumot attól a kőjátéktól, amelytől a rajzolatait kölcsönözte.

A teljes szabályzat négy sorban elfér. Ebben az útmutatóban minden más ezekből következik, nem pedig hozzájuk adódik.

1. A kövek egyforma párokban hagyják el a táblát, sosem egyesével.
2. Egy kő csak akkor vehető el, ha nincs rajta másik kő.
3. Egy kő csak akkor vehető el, ha a bal vagy a jobb hosszú oldala szabad.
4. Akkor nyert, ha mind a 144 kő eltűnt.

Aki elveszti az első tábláit, szinte mindig ismeri már mind a négyet. Tudni, mely kövek szabályosak, más készség, mint tudni, a szabályosak közül melyiket érdemes elvenni.

Egy kő csak akkor elérhető, ha két feltétel egyszerre teljesül. Semmi nem nyugodhat rajta, és a bal vagy a jobb hosszú oldalának szabadnak kell lennie. Az a kő, amelynek mindkét oldalán szomszéd van, akkor is zárolt, ha semmi nem fedi.

A szabad a teljes hosszú oldalt jelenti, nem annak egy részét. A rétegzett elrendezések gyakran fél kőszélességgel eltolva teszik a követ a szomszédja mellé, és ez a féloldalas átfedés is zárol: nincs akkora rés, amelyen a kő oldalra kicsúsztatható lenne.

Ez az egyetlen szabály hajtja az egész játékot, ezért az első partitól kezdve azt a szokást érdemes építeni, hogy előbb a kő szomszédait nézi meg, és csak utána a rajzolatát. Hogy két rajzolat egyezik-e, az a könnyű kérdés. Hogy a kettő közül bármelyik felemelhető-e, az dönti el a táblát.

Két követ akkor távolítunk el együtt, ha a rajzolatuk azonos. A három számozott szín egytől kilencig fut írásjegyekben, bambuszban és körökben, és mindegyik rajzolat négyszer szerepel a készletben. A szelek és a sárkányok ugyanígy viselkednek: a kelet csak kelettel, a piros sárkány csak piros sárkánnyal illik.

Két csoport megtöri az azonos rajzolat szabályát. A négy virágkő mind illik egymáshoz, és a négy évszakkő is mind illik egymáshoz. Egy szilva tehát leszedhető egy orchideával, noha a képek különböznek — és épp ezért ez a nyolc az a pár, amely mellett a játékosok a leggyakrabban elmennek.

A klasszikus elrendezés öt réteget rak egymásra. Az alap 87 követ tart, majd 36, majd 16, majd 4 következik, a tetején egyetlen kővel megkoronázva. A magasabb kövek sosem fedettek, a játék tehát természetes módon a halom tetején kezdődik.

A felső rétegek kövei eltakarják az alattuk lévők rajzolatát. A tetejét korán megtisztítani olyan információt tár fel, amelyre a tervezéshez szükség van — ezért nyitják meg a tapasztalt játékosok a halmot, mielőtt a lapos sorokhoz kezdenének.

A táblákat az alsó rétegben veszítik el. Hosszú vízszintes sorai tucatnyi követ állítanak egy vonalba, és minden kő egy ilyen sor közepén addig marad zárolt, amíg a sort a két vége valamelyikéről befelé fel nem eszik.

Ezen az első táblán három dolgot érdemes megtenni. Vegye el a legfelső követ, és nézze meg azt a négyet, amelyet takart. Keressen egy olyan követ, amelynek mindkét oldalán szomszéd van, és győződjön meg róla, hogy nem reagál az érintésre. Aztán tisztítson meg egy hosszú sort a végéről, és figyelje, hány követ tesz elérhetővé ez az egyetlen lépés.

A Vita Mahjong parti megnyitása szinte előre megírt, mert a kezdetben nagyon kevés kő szabályos. Az alábbi sorrend a klasszikus elrendezés bármelyik osztásán működik.

1. Vegye el a legfelső követ. Definíció szerint szabad, és felfedi az alatta lévő réteg négy kövét.
2. Ezt a négyet tisztítsa meg ezután, amint egymással vagy a szélekkel párba állnak. A negyedik réteg kiürítése egyszerre tizenhat további rajzolatot nyit meg.
3. Most álljon meg, és olvassa el a táblát, mielőtt bármihez hozzáérne. Számolja meg, hány példányt lát az egyes szabad rajzolatokból, és hol vannak azok, amelyeket nem ér el.
4. Az alap hosszú sorainak végeit egyenletesen dolgozza le, ahelyett hogy tartogatná őket. Az a sor, amelyet a végjátékig figyelmen kívül hagy, rendszerint az a sor, amely véget vet a menetnek.
5. Valahányszor két pár is elérhető, és csak az egyik szabadít fel zárolt követ, azt vegye el, amelyik felszabadít. Ez az egyetlen elv választja el azt, aki befejezi a táblákat, attól, aki húsz kővel elakad.
6. Fejezzen be egyszer egy táblát, mielőtt az idővel törődne. A gyorsaság abból jön, hogy azonnal felismeri a rajzolatokat, és ez a felismerés csak ismétléssel épül.

Szinte minden elvesztett tábla visszavezethető három szokás egyikére, és mind a három produktívnak érződik az adott pillanatban.

• Egy rajzolat mind a négy példányát két gyors párként leszedni a nyitott széleken, amikor az egyik pár volt az egyetlen kulcs egy középen eltemetett kőhöz.
• A keveréshez nyúlni anélkül, hogy megnézte volna a virágokat és az évszakokat. Az a nyolc csoport szerint párosodik, nem rajzolat szerint, ezért a két különböző kép közti szabályos pár az, amelyet a játékosok a leggyakrabban nem vesznek észre.
• Kiüríteni a halom tetejét, aztán békén hagyni az alapot. A felső rétegek könnyűek és kielégítőek, és úgy befejezni őket, hogy a hosszú sorokhoz hozzá sem nyúl, a tábla nehezebbik felét hagyja a végére.